I wanna do bad things with you - Barbi & Alex

Eljött a nagy nap. A tervemből, amit előkészítettem, már csak egyetlen dolog hiányzik: Ő. Mindent előkészítettem. Az első napon, amikor Los Angelesbe érkeztem, már akkor éreztem, hogy Barbi sokkal közelebb van hozzám, mint eddig. Az első dolgom az volt, hogy őt próbáltam megtalálni. Mivel sikeresen felvettek arra az egyetemre, ahol tanult, ez nem is volt olyan nehéz feladat. A tanuló nyilvántartásból lestem ki azt, hogy melyik a szekrénye, így már pofon egyszerű volt a többi dolgot megszervezni. Kaptam pár napot arra, hogy berendezkedjek az új lakásomra, így még nem kellett bemennem, tanítani az egyetemre. Ennek következménye az volt, hogy Barbival sem tudtam találkozni, de ezt most kivételesen nem is bántam. Hogy miért? Egyszerű oka van. Biztos vagyok benne, hogy nagyon le fogja sokkolni az, hogy hirtelen itt találkozik velem. Jobb, ha egy olyan helyen találkozunk, ahol senki sem látja, és megtudjuk beszélni szabadon a dolgainkat. Erre is készítettem egy tervet. Írtam neki egy levelet. A kézírásomat felismerhetetlenné tettem, hogy még véletlenül se jöjjön rá, hogy én vagyok az. Egy találkozót kértem tőle, a Roosevelt hotelbe, és igen, nem hiába ezt a helyszínt választottam… Hiszen így még bármi megtörténhet. Visszatérnek a régi emlékeim, amikor még örömmel beszéltünk meg egy-egy randevút különböző hotelekbe, ahol egész éjjel, csak egymással voltunk elfoglalva. Nagyon remélem, hogy sikerül meggyőznöm arról, hogy ne akarjon elhagyni újra… Szeretném meggyőzni arról, hogy csak vele akarok lenni. És ez a nap az egyetlen igazi esélyem. Jó benyomást kell keltenem benne.

Ez a bizonyos nap, korán indult. Lefoglaltam a szobát, az ő nevére a hotelben, hogy csak az utolsó pillanatban jöhessen rá, hogy én vagyok az. Az egész napom rendezkedéssel, és tervezéssel zajlott. Rengeteg mindent vettem, fehér rózsákat, megrendeltem az ételt is, sőt még illatgyertyákat is beszereztem, eper illatban. Soha nem voltam még ennyire romantikus, de most szeretném, ha minél jobban le tudnám venni a lábáról. Hiszen meg szeretném győzni arról, hogy érdemes velem maradnia. Villámgyors tempóban közeledett az este, de amikor már csak egy óra volt a találkozás előtt, akkor lelassult, és szinte minden egyes perc óráknak tűnt a számomra. Itt ülök ebben a fényűző lakosztályban, az egyik kanapén. Csak a gyertyák adnak némi fényt, és az egész szobát betöltik a rózsák és az eper illata. A vacsora, amit a legjobb étteremben készítettek el, ínycsiklandóan gőzölögnek, az asztalon, ami szépen meg van terítve. Tenger gyümölcsei. Végtelen csend honol, még a kinti nagyváros zaja sem hatol be a hangszigetelt falakon. Ez szerintem, a későbbiekben jól fog jönni, legalábbis, ha tényleg úgy alakul az este, ahogy én terveztem. Gyakran pillantok az órámra, de továbbra is csak percek telnek el, és még mindig nem érkezett el a megadott időpont. Türelmes embernek ismerem magam. Mindig rengeteget tudok várni, de ez most nem az a pillanat, amikor türelmes tudnék maradni. Borzasztóan várom már, hogy újra lássam, hogy újra megérinthessem, és beszélhessek vele. Hogy halljam a hangját, vagy hogy érezzem a semmivel össze nem hasonlítható illatot, ami körüllengi.

Nyolc óra van. Kopogást hallok az ajtón, mire máris mosolyra húzódnak az ajkaim. Odalépek az ajtóhoz, de még pár pillanatot várok, mielőtt kinyitnám. Ügyesen trükközve, úgy tárul ki a lány előtt az ajtó, hogy én takarásban vagyok, így nem láthat meg, ahogy belép a szobába. Csak a megterített asztalt, a rejtélyes fényeket, a rózsákat, na és persze az illatokat érezheti. Amint beljebb lép, egy halk kattanással már zárul is mögötte az ajtó, és mielőtt még esélye lenne jobban körbenézni, mögé lépek és eltakarom a lélektükreit a kezeimmel. Így továbbra sem tudhatja, hogy ki vagyok. Amint hozzáérek, máris felbolydulnak bennem, az érzéseim, és legszívesebben sutba dobnám az egész tervemet, és egyszerűen csak megcsókolnám. De nem tehetem, hiszen így is nagy sokk lesz a számára, a jelenlétem. Közelebb hajolok a füléhez.
- Hát eljöttél. – Suttogom alig hallhatóan, és még mindig nem engedem, hogy lásson. Ajkaimmal alig hozzáérve végigsimítok a nyakán, de úgy teszek, mintha ez a mozdulat véletlen lett volna.
- Kíváncsi vagyok, hogy kitalálod-e, hogy ki is vagyok valójában. – Suttogok újra. Egyre jobban kezd romba dőlni az elhatározásom, és már csak egy kicsi választ el attól, hogy levegyem a kezeimet az íriszeiről, hogy túl essek, a dolog nehezén. De azt akarom, hogy kitalálja, hogy én vagyok az.
- Várj, segítek egy kicsit. - Óvatosan, hogy még véletlenül se láthasson ki, elveszem az egyik kezemet és végigcirógatom az oldalát, reménykedve abban, hogy ez felkelti a régi vágyat, amit érzett, vagy érez irántam. Még egy apró puszit is adok a vállára, hátha ezzel még inkább tudok segíteni neki abban, hogy felfedje, ki is vagyok.
- Rájöttél? – Most már nem suttogok, de nem is beszélek hangosan, mégis, a hangomból hallani lehet az izgalmat, némi bizonytalanságot, és a várakozást, hogy vajon mi lesz a reakciója. Megőrülök ettől az ismeretlentől, és akármennyire is nem akarom bevallani magamnak, kicsit félek is. Elveszem az arcáról a kezeimet, és várom az elkerülhetetlent. Most már nincs visszaút. A játszma, elkezdődött

Bevallom, hiába vártam oly nagyon, tele reménnyel, nem gondoltam volna, hogy eljön. Féltem attól, hogy az egész terv romba dől, csak azért, mert túl gyanús, hogy még csak egy aprócska nyomot sem hagyok neki arra, hogy rájöjjön, ki vagyok. Elég meggondolatlan lépés volt a részéről, hogy egy teljesen ismeretlennek követte az utasítását, és eljött egy hotelba, amikor pedig bárki hívhatta volna. Az már biztos, hogy még egyszer, ez nem fog előfordulni, mert nem hagyom. Ez egy kivételes alkalom volt, de ha máskor… is ilyen történne, nem biztos, hogy egy olyan jó szándékú illető várná a címen, mint én. Bár kétségtelen, hogy az én szándékaimat sem lehet teljesen jónak venni… ez is nézőpont kérdése. Hiszen arról akarom meggyőzni, hogy folytasson velem újra viszonyt… hiába a diákom. Ugyan egy akadály már elgördült az utunkból, de ez az egyfajta tabu, még mindig közöttünk áll. De már ott tartok, hogy nem érdekel… csak vele akarok lenni, és ezért bármit hajlandó lennék megtenni. Mindenképpen meg kell győznöm arról, hogy nem csak játszadozom vele, és hogy ez az egész nem csak a szexről, és a szenvedélyről szól, hanem jóval többről.

Meglepő, hogy még az sem leplezett le, amikor a szokásos dolgokat pillantotta meg, sőt, ez az aprócska kis fordulat, hogy eltakarom a szemeit, gyakran történt velünk. Talán ennyire nem gondolná, hogy képes lennék utána jönni Los Angelesbe? Mert akkor nagyot tévedett. Nem volt nehéz meggyőznöm a volt feleségemet arról, hogy váljunk el. Hiszen cseppet sem volt jó a kapcsolatunk, sőt, nem csak én csaltam meg őt, hanem ő is engem, bár szerette játszani az áldozat szerepét. Így sokkal könnyebb dolga volt, kiverni a nagy drámát, hogy én hogy merészeltem őt megcsalni. Hát… nem volt nehéz. Végül némi veszekedés után, de sikerült elérnem azt, hogy aláírja a válásról szóló papírokat. Hatalmas megkönnyebbülés volt ez a számomra. Mintha egy több kilós súlytól szabadultam volna fel, ami évek óta nehezedett rám. A szüleim utasításai sem érdekeltek többé, sem az, hogy csalódást okozok nekik. Most először érzem magam igazán szabadnak, ami csodálatos. Nem értem, hogy miért nem követtem a testvéremet és lázadtam fel a szülői zsarnokoskodás alól. Habár, még teljesen így sem szabadultam meg az elvárásoktól. Amikor Barbi belép, újra és újra végigfuttatom a szemeimet rajta, próbálom minél inkább beinni a látványát. Soha többé nem akarom ilyen messze tudni magamtól… mint az elmúlt időkben.

Annyira ismerem már a reakcióit, hogy szinte ösztönösen megérzem, hogy fél. Nem tudom, hogy az ismeretlentől fél-e, vagy rájött az egészre, és tőlem. Szeretném megnyugtatni, a karjaimba vonni, megcsókolni és azt mondani neki, minden rendben lesz… de előtte, muszáj beszélnem vele. Nem támadhatom le, mikor így is sokkoló lehet az, hogy itt megjelentem, úgy, hogy nem is akarta. Hiszen minden kapcsolatot meg akart szüntetni velem. Fájt az a bizonyos levél, de tény, hogy megérdemeltem. Nem tudhatta, hogy milyen érzéseket táplálok iránta, ahogy azt sem, hogy mindenre elszánt vagyok, ha róla van szó. Mert ezt soha nem mondtam el neki. Talán most jött el ennek a beszélgetésnek az ideje is. Legalábbis, remélem, hogy odáig el is fogunk jutni. De még minden olyan bizonytalan… ez az akció is, csak akkor lehet sikeres, ha beleegyezik abba, hogy beszélgessünk. Bár… bezártam az ajtót, így most egy ideig, biztos nem fogom elengedni a közelemből.

Amikor meghallom a halk sóhaját, gyönyörű emlékek ezrei kezdenek megelevenedni a szemeim előtt. A reakciói, amiket annyira szerettem, a sóhajai, nyögései és sokszor a sikolyai… olyan jó ezekre visszagondolni. Szeretném ma is hallani ezeket.
- Adtam választási lehetőséget, te döntöttél úgy, hogy mégis eljössz. El kell ismerni, még mindig elég bátor vagy. Erre, és a kíváncsiságodra alapoztam, a reményeimet. – Mondom továbbra is suttogva, hogy személyazonosságom, még ne derüljön napfényre. Vajon mit fog tenni, amikor felismer? Rögtön el akar menni majd? Megijed? Vagy örülni fog nekem? Szinte szétvetnek ezek a kérdések, úgy szeretném már, hogy a választ megpillanthassam, az imádott nő arcán.
- Oh, pedig biztos voltam benne, hogy ezúttal belemész a játékba. Így kicsit még az ismeretlenség homályába burkolózhatom, elodázva a pillanatot, ami nemsokára eljön. – Suttogom, de végül, adok neki némi segítséget. Ennek hatására, már biztos, hogy felismer.

A simogatásom hatására, libabőrös lett, ami olyan ismerős már. Ez jelzi nekem, hogy sikerült felbolygatnom az érzékeit, és ha most folytatnám, képtelen lenne sokáig ellenkezni. De nem folytatom. Még nem. Józanul, tiszta fejjel kell megbeszélnünk a dolgokat, épp ezért várnom kell még… mert lehet végül nem is lesz rá lehetőségem folytatni. Mikor felém, fordul, mélyen a szemeibe nézek. Abba a csodálatos szempárba, ami már a legelső előadáson megragadott, hiába is nem mutattam ki semmit. Amikor láthatom, teljesen kifordulok önmagamból, a komoly felelősségteljes fiatalemberből nem marad semmi… és csak arra koncentrálok, hogy minél nagyobb boldogságot okozhassak neki. De ez a pillanat, most más. Olyan, mintha évek óta nem láttam volna, még akkor is, ha csak pár hónapja váltunk el egymástól. Hiányzik a csókja, az ölelése, a nevetése, a mosolya… mindene. Most, pedig itt áll előttem, teljesen bizonytalanul, összezavarodva, és nem érti, hogy mit keresek itt. Ideje választ adnom a kérdéseire.
- Inkább kit keresek. Természetesen téged. Ha nem így lenne, nem hívtalak volna ide, ilyen… trükköket bevetve. – Válaszolok halkan, az első kérdésére.
- A leveled tökéletesen egyértelmű volt. De ha egy kicsit is ismersz, márpedig, tudom, hogy így van, akkor, gondolhattad volna, hogy eszem ágában sincs elengedni téged, csak ilyen egyszerűen. – Most jön a nehezebb része a dolognak.
- Az a nagy helyzet, hogy Los Angelesbe költöztem. Nem messze innen van a lakásom. Még nem teljesen rendezkedtem be, de már alakulóban van. Felvettek az itteni egyetemre, mint tanárt, úgyhogy mindenképpen találkozni fogunk az előadásokon… – Itt újra mélyen a szemeibe nézek.
- Ezért gondoltam… hogy jobb lenne először négyszemközt találkozni, ahol beszélhetünk. Mert rengeteg megbeszélnivalónk van, ezt el kell ismerned. Kérsz egy italt? Most egy jó darabig, nem foglak elengedni. - Ha kér, ha nem, én azért töltök neki egy pohár bort, hátha később mégis kellene neki.
- Ülj le, úgy kényelmesebb. Még nem fejeztem be, a mondandómat, és amúgy is sokkolni fog. – Csak ha leült, akkor ülök én is le és kezdem figyelni megint.
- Az a nagy helyzet, hogy szabad ember vagyok. Elváltam, Barbi. Nem hiába… jöttem ide, és nem hiába tettem meg ezt a lépést. – Mondom halkan, és figyelem a reakcióját.

Annyiszor átgondoltam magamban már a dolgokat. Hogy mit fogok tenni, ha újra látom. De valahogy soha sem úgy sikerülnek a dolgok, ahogy az ember eltervezi, és persze most sem tudtam követni a tökéletesen felépített stratégiámat. Nem tudtam olyan nyugodt lenni, mint amilyen szerettem volna, és nem akartam rögtön elmondani a legsúlyosabb dolgokat, amikkel csak kezdhettem a beszélgetést. Érdekes, hogy Barbi közelében, mindig ezt tapasztalom. Régebben is. Például, amikor meg volt egy adott terv, egy napirend szabva az adott napra, de amikor eszembe jutott, máris borult az egész és rögtön azt kezdtem tervezgetni, mikor tudnék időt szakítani Rá. Hogy hol tudnánk találkozni, mennyi időt tölthetnénk együtt, és vajon adódna-e lehetőség arra, hogy az egész éjszakát vele töltsem és ne csak pár lopott órát. Olyan ember vagyok, aki szereti a tervei szerint élni az életét… de amikor Barbi megjelent az életemben, hirtelen felborult az összes addigi szabály, ami kötött a feleségemhez, a szüleimhez, a munkámhoz. Többé már nem érdekelt az, hogy ez nem helyes, egyszerűen csak szerettem volna vele lenni és élvezni az együtt eltöltött időt. Rossz dolgot követtem volna el? Nem hiszem. Eddig mindig tudtam, hogy milyen dolgoknak, mik lehetnek a következményei, de amikor viszonyt kezdtem Vele, többé már nem érdekeltek a következmények. Talán, épp ezért döntöttem úgy, hogy többé nem fog érdekelni a szüleim véleménye és a saját utamat kezdem járni… és most itt vagyok, szemtől szemben vele. De még most sem tudom, hogy mi fog történni… csak beszélgetünk? Elküld és akkor soha többé nem láthatom? Vagy éppen a fordítottja lesz?

Akárhogy is fog történni, nem bántam meg, hogy így döntöttem. Számtalan okom volt arra, hogy utána jöjjek… és nem csak azért, mert fontos nekem, és mert szeretem. Nem. Rengeteg olyan okom volt, ami nem is kapcsolódik hozzá. Úgy érzem, így volt helyes. Vegyük csak sorra őket. Először is, ott vannak a szüleim. Szeretem őket, ez kétségtelen, épp ezért próbáltam megtenni számukra mindent, amit csak lehetséges. Az összes utasításukat betartottam, mindig jófiúként viselkedtem, mindig teljesítettem az elvárásaikat. Csak néhány dologban lázadtam fel, ilyen volt a tanítói állás. Még magamnak sem akarom bevallani, hogy borzasztóan haragszom rájuk, amiért a testvéremet kitagadták a családból, hiszen számomra Ő volt a minden a szüleim mellett. Az csak még inkább fokozta a haragomat, amikor egy olyan nőt kellett feleségül vennem, akit alig ismertem, és ráadásul soha nem is vonzódtam hozzá. Bár tény, hogy ez ügyben én voltam túl befolyásolható. Ha nem lettem volna ennyire az, talán nem így alakul az életem, de most már kár olyasmiről beszélni, hogy mi lett volna, ha… Másodszor... A volt feleségem. Soha nem szerettem és az elmúlt évek alatt sem sikerült ezt az érzést felfedeznem magamban az irányába. Csak kötelességből voltam együtt vele, még közös témáink sem voltak. Úgy éltünk egymás mellett, mint két idegen. Ő sem kedvelt engem túlzottan, inkább úgy mondanám, hogy elviselt. Talán, hogy feljebb léphessen a ranglétrán. Közös lakásunk volt, de külön szobában aludtunk, a nászéjszaka is néma hallgatással telt el, nem léptünk egymás felé szexuálisan. Ezért csak még inkább eltávolodtunk egymástól. Volt amikor ő sem jött haza éjszakánként, volt, amikor én nem… de egészen addig nem csapott semmiféle cirkuszt, amíg Barbi meg nem jelent a színen. Talán érezte, hogy veszélyt jelenthet a pozíciójára nézve, vagy úgy érezte Ő jóval fontosabb számomra, mint a saját feleségem. Érthetetlen volt a kifakadása, de azzal sikerült elintéznie azt, hogy Barbi elmenjen. Harmadik ok, hogy szeretném felvenni újra a normális kapcsolatot a testvéremmel. Most, hogy elköltöztem, nem kell attól félnem, hogy mikor derül ki az, hogy továbbra is tartom vele a kapcsolatot. Muszáj volt megtennem ezt magamért, azért, hogy jobb életem legyen. De Barbi nélkül nem lenne teljes a kép… Mindenképpen szeretném meggyőzni arról, hogy komolyak az érzéseim az irányában… és azt is komolyan gondolom, hogy vele akarok lenni. Vajon sikerülni fog? Nagyon remélem. Bárcsak előre pörgethetném az időt…

- Azt hiszed, ha csak szeretőként tekintettem volna rád utánad, jövök? Feladom az addigi életemet, és egyszerűen mindent otthagyva, megkereslek téged és próbálok beszélni veled? Okos lány vagy, nem hiszem, hogy ne jönnél rá az összefüggésekre. – Komorul el az arcom, bár eddig sem voltam mosolygós kedvemben.
- Nem is kerestem mást helyetted. Azt hittem, azt is tudod, hogy te voltál az egyetlen, akivel viszonyom volt az egyetemen. Nem szokásom diákokkal kezdeni, de te más voltál… – Mondom halkan, bár nem tudom mennyire érti meg a szavaimat.,
- Tudom, hogy ez most eléggé sokkoló a számodra. De igen, valóban ide költöztem. Még pedig nem is messze innen. Nem valami nagy a lakás, de egyelőre tökéletesen megfelel, amíg megszokom az új környezetet. És nem, nem szórakozom veled, habár jól sejtem, ezt inkább költői kérdésnek szántad. – Továbbra is próbálom a nyugodtat játszani, de érzem, hogy egyre kevésbé megy, és kezd eltűnni a türelmem… Csak még egy kicsit bírjam ki. Csak még egy kicsit.
- Igen, megint a tanárod leszek. – Bólintok továbbra is türelmesen.
- Nem akarod megérteni, ugye? Nekem nem kell más szerető, és nem nyugszom bele abba, amit a leveledben írtál. – Most már nem olyan nyugodt a hangom, mint eleinte, bár még próbálom tartani magam. Amikor az italra rábólint, már töltök is neki egy pohár vörösbort, és óvatosan felé nyújtom. Úgy látszik az első sokk hatáson már túl van és legalább már helyet is foglalt. Követem a példáját, és leülök vele szemben, de én nem iszok semmit, szeretnék egyelőre még józan fejjel beszélgetni vele. Még nem biztos, hogy vége van a sokknak, hiszen a legfontosabbat még nem is tudja. De talán… utána már hinni fog nekem. Hogy nem csak a kósza éjszakákért és a szexért jöttem ide, hanem egészen más okom volt rá.

Nem tévedtem, valóban nagy volt a meglepetése. Még mindig tart a türelmem, ezért nyugodtan megvárom, amíg nagy nehezen felfogja azt, hogy tényleg azt mondtam, amit.
- Elváltam. – Ismétlem meg és csak még inkább fürkészni kezdem az arcát, és főleg a lélektükreit. Ez az információ vajon milyen hatással volt rá? Kellemességgel töltötte el, vagy mást érez? Esetleg a sokk miatt, még nem tud semmit sem gondolni róla? Hamar újabb kérdéseket kapok tőle, mire halványan elmosolyodom és kicsit közelebb hajolok hozzá.
- Azért mondom el neked, mert nagyon is érint téged. Rájöttem arra… hogy semmi értelme tovább ott maradni, és játszani a lelkes marionett bábút, amit a szüleim úgy mozgathattak, ahogy csak akartak. Az is világossá vált számomra, hogy most, hogy már nincs befolyásuk rám, semmi értelme tovább szenvedni, egy olyan házasságban, aminek semmi értelme… és ráadásul úgy, hogy közben mást szeretek… – Itt jelentőségteljesen nézek rá.
- Te voltál a döntéseim alapja. A távozásod sok mindent tudatosított bennem, ahogy azt is, hogy képtelen vagyok huzamosabb ideig elviselni a hiányodat. És nem csak a szeretkezések miatt, bár tény, hogy azok is felejthetetlenek, hanem jóval több miatt is. Tehát… most itt vagyok. – Fejezem be halkan a választ.
- Már csak az a kérdés… hogy, te hogyan érzel. – Bizonytalanul pillantok rá újra.