Unexpected encounter at the beach - Sel & Ian

Unexpected encounter at the beach - Sel & Ian Tumblr_llo5voUeRB1qkspsro1_500

What a wicked game to play, to make me feel this way.
What a wicked thing to do, to let me dream of you

Újabb tökéletes szombat délután köszöntött ránk, én pedig mivel olyan kis népszerű emberke vagyok, ezúttal sem úsztam meg, hogy néhány haverom le ne rángasson a tengerpartra szörfözni és csajokat felszedni. Hát igen a hírnév átka ugyebár. Addig – addig nyúztak, míg végül csak igent mondtam nekik majd magam mögött hagyva a tankönyveimet és a mára beütemezett tanulást a part felé vettem az irányt. Hogy tudnak ezek mindig mindenbe belerángatni? Persze hülye kérdés, végtére is nem kell engem sem órákig kérlelni, klassz dolgokba szinte rögvest belevágok. Hagytam otthon egy cédulát a szüleimnek, hogy majd jövök, ezeknél, a jómadaraknál ugyanis sosem lehet tudni meddig tart egy – egy ilyen összeröffenés. Volt már olyanra is példa, hogy 1 – 2 órára készültem, aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy a srácokkal már Las Vegasban vagyunk, és nagyban pókerezünk. Jó mi? Ettől szép az élet, a spontaneitástól. Nagyjából a telefonhívástól számított félórán belül már kint is voltam a parton ahol a srácok már javában a hullámokat lovagolták… vagyis… már aki. Steve és Jake a deszkáikon múlatták az időt, Dylan és Cole pedig egy – egy lányt szédítettek, akik nevetgélve fogadták a skacok bókjait. Öregem már megint mibe csöppentem? Épp addigra sikerült odaérnek Dylanékhez mire kosarat, kaptak a lányoktól. Hehhe… bénák. Vigyorogva léptem oda hozzájuk és nyújtottam kezet.
- Uraim. – biccentettem nagy komolyan, de aztán újra felkúszott a képemre a szemtelen mosoly.
- Hey szeva Juli. – vágott hátba Cole mire kapott tőlem egy gyilkos pillantást.
- Öreg tudod, hogy ezt utálom.
- Melyiket? A Julit vagy a hátbavágást? – adta a hülyét Cole, Dylan pedig fejbe vágta hátulról.
- Hülye. Tudod hogy a hátbavágást. – erre már én is nevetni kezdtem, és letettem a deszkámat a földre.
- Látom Stewie és Jake elkezdték nélkületek… Hogy ment a két lánnyal? – játszom a mit sem sejtőt a fiúk, pedig összenéznek.
- Oh remekül. Bejöttünk nekik. – bizonygatja Cole, Dylan pedig nagyban bólogat.
- Ha ti mondjátok. – imádom szívatni őket, de komolyan. Amikor Jake észrevette, hogy én is megérkeztem intett Stevenek és ők is csatlakoztak hozzánk.
- Szia Ian – köszöntek kórusban, majd ledobták ők is a deszkáikat.
- Sikerült elrángatnunk téged hőn szeretett könyveidtől pajti? – ezt a megjegyzést inkább szóra sem méltattam inkább kibújtam a pólómból és a sortomból majd fürdőgatyában, elheveredtem a homokban.
- Hé el ne aludj már. – morgott Dylan mire már csak azért is lecsuktam a szemeimet elégedetten vigyorogva.
- Keltsetek fel, ha történik valami érdekes is. – néhány percig csakugyan tetettem, hogy alszom ám egyszer csak Dylan bökdösni kezdett.
- Öreg ezt látnod kell… - érdektelenül nyitottam ki a szemeimet és fordultam abba az irányba amerre a többiek is, majd megakadt a tekintetem egy vörös hajú lányon, aki zöld bikinit viselt. Ennyi?
- Megvolt… - zártam le részemről a témát mire Steve egy törölközőt vágott a képembe.
- Hé!
- Piszok kis mázlista! – dünnyögte majd visszaült mellém.
- Na és milyen volt? – faggatózott Jake mire felültem, ismét nagy komoly arccal.
- Úriember ilyesmiről nem beszél. – elvettem egy doboz sört Dylan hűtőtáskájából és iszogatni kezdtem, a fiúk pedig elővettek egy focilapdát és passzolgatni kezdtek.
- Fogadjunk, hogy ezt nem veszed le – jelentette ki Cole Jakenek majd nagy erővel a labdába rúgott. A srác jóslata csakugyan bevállt ugyanis Jake hiába ugrott a labdáért csak nem kapta el, az viszont jó messzire repült egyenesen egy lány mellé, aki a parton ücsörgött.
- De béna vagy… - vigyorgott Cole, Jake pedig igyekezett menteni a menthetőt.
- Szándékos volt, dögös a csaj. – ezzel a hajába túrt és már indult is volna meg a labdáért, ám megállítottam.
- Várj csak! Én ismerem azt a lányt… én megyek! – jelentettem ki majd mielőtt a fiúk bármit is szólhattak volna a lányhoz futottam.
- Öhm bocsi elnézést, a haverjaim igen csak bénák voltak. Visszakérhetném a labdát? – tettem úgy először mintha nem tudnám ki is ő, majd észrevétlenül alaposabban felmértem… Nem rossz, nem rossz.
- Jé te vagy az Sel? – játszottam tovább mintha nem szándékosan miatta jöttem volna én.
- Hát te mit csinálsz erre felé?

COMPLETE | 654 | WEARING | TAGGED FOR: SELIMA.

TEMPLATE BY BEE at CAUTION 2.0

Unexpected encounter at the beach - Sel & Ian Tumblr_m3k024oH3f1r9laud

Tagged: Ian Razz

Words: 724
Outfit: Ez
Music: Christina Aguilera - Save Me From Myself
Notes: Bocsánat, hogy csak ilyen későn Embarassed

¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤

Végre itt vagyok. Az elmúlt napok, olyan feszültségben teltek a számomra, hogy határozottan jól esik kimozdulni otthonról. Meleg, sőt már-már forró nap köszöntött rám, de nem estem kétségbe, hiszen ilyenkor csak ki kell mennem a tengerpartra, és máris jobban érzem magam. Ha túlságosan melegem lenne, lehűtöm magam a kellemesen hűvös vízben, ha pedig a napra vágyom, csak kifekszem a forró homokra, és engedem, hogy a sugarak, szinte simogatóan égessék a bőrömet. Ez utóbbi elég ritkán szokott megtörténni, főleg mivel elég érzékeny a bőröm és hamar leégek. Mégis ki akarna, úgy mászkálni az egyetemen, na és persze az emberek között, mint egy főtt rák? Hát én nem, az biztos. Délelőtt, még nem is gondoltam, hogy így fog alakulni a napom. Daviddel beszélgettem egy kicsit, utána pedig a szobámba mentem és egy könyvet magamhoz véve, olvasással ütöttem el az időt. Dél körül hívott, az egyik aktuális „udvarlóm” hogy nincs-e kedvem lemenni vele a partra. Némi gondolkozás után belementem a dologba, gondolván azt, hogy nem bánom meg. Kettő körül találkoztam az illetővel, és sétálva, beszélgetve, eltöltöttünk némi kis időt a parton. De nem volt valami maradandó élmény. Nem tudom mi van velem, de mostanában még a társaságuk is irritál. Annyira látszik rajtuk, hogy mire hajtanak… épp ezért valami sürgős dologra hivatkozva nagyon hamar leráztam, és egy kihaltabb rész felé indultam el.

Odaérek. A szél kicsit feltámad, ami nagyon kellemessé teszi az itt tartózkodást. A víztükör csillog-villog, ahogy a fény éri, és nagyon csalogatónak tűnik a számomra. Körültekintek, hogy biztosan nincs-e itt senki, és ledobálom magamról a ruháimat, így már csak a fürdőruhám marad rajtam. Belegázolok a vízbe. A génjeim mélyén szunnyadó ősemlékezet, anyaölként tartja számon a tengert, ebből araszolt a szárazföldre az első élőlény, legtávolabb őse az embernek. Ide térek vissza, ha a végtelenség élményét vágyakozom, s a tenger mindannyiszor megajándékoz eme élvezettel. Órákig leköt. Úszok, szinte hempergek a vízben, vagy éppen lebegek rajta. Sokszor a mélybe bukok, és nyitott szemmel veszem szemügyre az alattam el-elsuhanó színpompás halakat. Ezt soha nem fogom megunni. Ilyenkor mindig olyan, mintha csak elszakadnék a földi kötöttségektől, problémáktól, és különböző gondoktól. Akkor eszmélek fel újra, amikor az idő még inkább délutánba hajlik. Kimegyek a partra, és az egyik szikla tövébe letelepedve az árnyékban várom azt, hogy leszáradjak.

Nem kis időbe telik ez, de türelmes vagyok, és amúgy sem sietek sehova. David még jó ideig nem fog keresni, sőt, az sem biztos, hogy otthon van éppen, így nem kell attól tartanom, hogy aggódni fog miattam. Ugyan némi éhséget érzek, de nem foglalkozom vele, hiszen annyira nincs kedvem visszamenni, a meleg lakásba. Inkább maradok itt a hullámzó tenger mellett, amiben bármikor újra megmártózhatom, ha kedvem úgy tartja. De egy idő után… túlságosan sok lesz számomra a magány. Megint olyan emlékek próbálnak bombázni, amiket nem akarok, főleg most nem, mikor olyan szépnek indult a nap. Sürgősen emberek, közelébe kell mennem, hogy elterelhesse a figyelmem, a múlt sötétjéről. A legnagyobb nyüzsgésbe megyek. Sokan vannak most a tengerparton, ami nem csoda, hiszen nagyon meleg van, és tökéletes az idő egy kis strandoláshoz.

A tengerhez közel ülök le, így némely nagyobb hullám eléri a lábaimat. Szórakozásként, az embereket kezdem megfigyelni. Elmosolyodom, amikor észreveszek egy családot. Fiatal házaspár jött el a három-négy éves lányukkal. Éppen a kezét fogva vezetik be óvatosan a vízbe, amit a szőke kislány hatalmas kacajjal honorál. Jó őket figyelni, bár kissé szomorú is, ha belegondolok abba, hogy nekem már csak David maradt, senki más. Annyira leköt a család figyelemmel tartása, hogy összerezzenek, mikor hirtelen egy labda esik le mellém. Máris azt kezdem kutatni a tekintetemmel, hogy honnan jöhetett, de nem kell sokat várnom a válaszra, amit magamban tettem fel. Egy ismerős arc fut felém, nehéz is lenne nem felismerni, hiszen már sokszor láttam.
- Neked is szia. – Köszönök neki, és már nyújtom is felé a labdát.
- Tessék. Máskor vigyázzon jobban, itt gyerekek is vannak, bennük nagyobb kárt tehet egy erősebb, félresikerült rúgás. – Figyelmeztetem.
- Csak most ismertél fel? Ezt elég nehéz elhinni… – Mosolyodom el halványan.
- Amit, mindenki más. Strandolok. Vagyis én azon már túl vagyok, most csak pihenek, vagy mi. – Nem igazán tudom meghatározni, hogy mit is csinálok pontosan. Akaratlanul is végigtekintek Ianon, és megakadnak a lélektükreim egy pillanatra a mellkasán, de hamar visszatérnek a szemeim, az ő íriszeihez.
- És te azon kívül, hogy a barátaiddal, ártatlanul ücsörgő lányokra hozzátok rá a frászt, mit csinálsz itt? – Kérdezek vissza egy kicsit nagyobb mosollyal.

Unexpected encounter at the beach - Sel & Ian Tumblr_llo5voUeRB1qkspsro1_500

What a wicked game to play, to make me feel this way.
What a wicked thing to do, to let me dream of you

Miközben átveszem a labdát a lánytól akaratlanul is, elmosolyodom az intelmein, csak utána siklik a tekintetem az említett kislány felé, aki nem messze tőlünk élvezi a habokat. Eszembe jut, hogy a kishúgom Holly is ilyen volt, amikor először lehoztuk a tengerpartra a családdal, sikongatott és kacarászott akárhányszor csak egy - egy kisebb hullám elért a lábaiig. Milyen régen is volt… amikor még boldog család voltunk. Hamar el is halványul a mosolyom, sőt szinte teljesen el is tűnik.
- Igazad van… szólok nekik. – mondtam szűkszavúan, miközben visszadobtam a labdát a fiúknak.
- Ésszel, itt gyerekek is vannak! – figyelmeztettem őket, majd leültem a lány mellé, természetesen kicsit távolabb, hogy ne vegye tolakodónak a jelenlétemet, és ne küldjön el.
- Szóval nem hiszed el, hogy csak most ismertelek fel? Oké most megfogtál… Már akkor láttam, hogy ki vagy amikor a labda melléd pottyant, de gondoltam velem sokkal jobban járnál ha én jönnék érte mintha az egyik idióta haverom aki órákig fárasztana a szövegével és nem nyugodna addig míg alaposan fel nem képeled vagy meg nem adod neki a számodat. – vontam vállat, az ajkaimra pedig ismét felsiklott az a bizonyos szemtelen mosoly, ami már a védjegyemmé vált.
- Jól gondoltam vagy tévedtem? – teszem fel a költői kérdést egy kihívó pillantás kíséretében. Nem tudom miért, de akárhányszor csak találkozom Selimával állandóan, úgy érzem, mintha csak be lenne oltva ellenem. Távolságtartó, gyakran szurkálódik vagy hátsó szándékot sejt egy – egy ártatlan gesztusom mögött. Vajon minden sráccal ilyen vagy csak velem? Egyszer úgy is a végére járok, talán éppen a mostani alkalommal. Majd kiderül, addig, viszont míg nem küld el, legalább élvezhetem a társaságát.
- Tehát most csak pihensz… vagy mi. – ezen jót derülök, olyan aranyosan határozatlan. Amikor Sel visszakérdez, hogy én mit csinálok itt halkan nevetni, kezdek.
- Hát a fő tevékenységem valóban a lányok ijesztgetése, azon kívül pedig eredetileg szörfözni és dumálni jöttem ki a haverjaimhoz, ám rá kellett jönnöm, hogy az észlények teljesen kifordulnak magukból, ha elsétál előttük két formás fenék vagy egy hosszú comb, így arra adtam a fejem, hogy értelmesebb társaság után nézek. – pillantottam rá sokat mondóan.
- Úgy fest sikerrel is jártam, természetesen csak akkor, ha megkönyörülsz szegény szerencsétlen fejemen, és nem küldesz vissza a vademberek közé, hanem engeded, hogy veled maradjak. – színpadias sóhaj. Alaposan szemügyre vettem a lány vonásait, a reakcióit és úgy vettem észre nincs ellenére a társaságom, így egy kicsit megkönnyebbülve helyezkedtem el mellette.
- Na és mond csak mi újság veled mostanában? Az egyetemen szinte alig látlak szünetekben, bulikban meg egyáltalán nem. Gőzerővel tanulsz, vagy egy pasi van a dologban? – igyekeztem a kérdés második felét úgy feltenni, mintha ez amolyan mellékes gondolat volna, és nem izgatna annyira a válasz, habár a valóság az, hogy nagyon is érdekel szabad e még, vagy sikerrel járt e nála valami mi kis gizda nyúlbéla.
- Hallottál a közelgő buliról, ami itt lesz a parton? Néhány haverommal együtt szervezem, nagy bulinak ígérkezik, szabad bejárású lesz egész Los Angeles számára. Fellép majd egy csomó banda, lesz tánc, hatalmas tábortűz, meg ilyesmi… - kicsit elbizonytalanodom, hogy nem csinálok e hülyeséget, de ha már adva van a lehetőség, egy próba nem árt meg… talán Sel eljönne…velem.
- Szóóóval… mond csak… esetleg nem volna kedved eljönni és megnézni? Érdekelne majd a véleményed, hogy szerinted jó lett e plusz szívesen megtáncoltatnálak végre. – ismét egy barátságos mosoly tűnt fel az arcomon, hogy érezze nem nyomulni, akarok, pusztán csak baráti meghívásról van szó.
- Persze ha gondolod… hozd el a bátyádat is, biztos ellenne ő is. – vakartam meg zavartan a tarkómat. Mi a fene van velem? Miért akarok ennyire jó benyomást tenni egy lányra, aki szemlátomást piszok távolságtartó velem szemben? Talán pont ezért, mert nagy kihívás és nyerni akarok? Vagy talán más az oka? Igaz arra már ezer éve rájöttem, hogy Sel nem csak egy egyszerű lány, sokkal több van benne, mint a vele egy idős buta kis csitrikben…
- Nos öhm… lényeg a lényeg örülnék, ha eljönnél… - pillantottam rá ellenállhatatlan tekintettel és mosollyal. Vajon mit fog lépni erre?

COMPLETE | 660 | WEARING | TAGGED FOR: SELIMA.

TEMPLATE BY BEE at CAUTION 2.0

Tagged: Ian Smile

Words: 678
Outfit: Ez
Music: Check Yes Juliet - We The King
Notes: Megint csak szeretnék bocsánatot kérni a sok késésért ^^"

¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤

Amikor megemlítem a kislányt, elmosolyodik, de nagyon hamar halványul és végül el is tűnik az a bizonyos mosoly. Nem nagyon értem a dolgot, de én nem azok közé az emberek közé tartozom, aki minden egyes dologra rákérdeznek. Van egy olyan sejtésem, hogy ha most kérdeznék, úgyse kapnék választ, mert nem rám tartozik, az, hogy mire gondol. Én sem szeretem, ha kérdésekkel zaklatnak, sőt. Ki nem állhatom, ha magamról kell beszélnem. Szeretek az ismeretlenség homályában maradni, épp ezért nem is törekszem a népszerűségre a suliban… viszont így sem vagyok egy teljes senki. Talán… a ranglétra középső területén, vagy egy kicsit magasabban helyezkedek el.
- Köszönöm. – Mondom halkan, amint valóban figyelmezteti a barátait, utána újra a lágy hullámokat kezdem figyelemmel kísérni. Kicsit csodálkozom, mikor mellém ül, de végül nem emelek kifogást a dolog ellen, csak egy apró kérdő pillantást vetek felé, hogy miért is tette azt, amit. Amire persze, nem biztos, hogy választ kapok.
- Jól gondoltad. Köszönöm, megkíméltél, egy felesleges szövegeléstől. Bár az tény, hogy nem vagyok valami verekedős típus, csak ha kényszerítenek rá. Így valószínűleg nem képeltem volna fel, egyszerűen csak faképnél hagynám. – Halványan mosolygok és igyekszem figyelmen kívül hagyni a szemtelen mosolyát, amitől a gyomrom ugrik egy hátra szaltót.

Figyelmesen hallgatom a beszámolót, és még mosolygok is rajta.
- Ó, ne aggódj, ha ennyire nem akarsz a vademberek közé visszamenni, természetesen nem kell. Nyugodtan itt maradhatsz. – Nevetek, utána egy pillanatra újra a tenger felé fordulok és elgondolkozom. Még mindig próbálom a lehető legtávolabb tartani magamtól, ahogy eddig, de egyre nehezebb. Kitartóan keresi a társaságomat, kezdeményez beszélgetéseket, én meg nem vagyok olyan bunkó, hogy minden egyes alkalommal elküldjem, csak azért, hogy továbbra is a jégfalak között maradjak. Ennek viszont az az eredménye, hogy sikerült már egy kicsit betekintenie a falak mögé, akármennyire is nem akartam. Talán még a bizonytalanságot, és a félelmet is észrevehette néha-néha rajtam, de ezt persze nem tudhatom. Továbbra is reménykedem abban, hogy ilyesmi mégsem történt, és továbbra is elég távolságtartóan viselkedem vele. Még akkor is, ha nem olyan nagy erővel, mint régebben… Amikor újabb kérdést intéz hozzám, belenézek a szemeibe.

- Semmi különös… nem vagyok valami érdekes személyiség. – Vonok vállat az első kérdésére.
- Fogjuk rá, hogy azért nem lehet látni, mert tanulok. Félig fedné is az igazságot. Pasi, pedig sosincs a dologban… – Halkul el a hangom.
- Egyszerűen csak nem vágyom a nagy tömegre mostanában. Jobban szeretek otthon ücsörögni, olvasni, meg ilyenek. Esetleg ide kijönni a tenger partra, úszni egy kicsit… – Megint elég sok mindent árultam el magamról, egy pillanat alatt.
- Hagyjunk is engem. Veled mizujs? – Jobban érdekel a válasza, mint kellene. Azt sem tudom, miért izgat az, hogy neki nincsen-e valaki, aki nagyon felkeltette volna az érdeklését. Nem akarom beismerni, hogy ez zavarna… még magamnak sem igazán. Talán jobb is, hogy nem tudok róla.
- Ki nem hallott róla? – Kérdezem mosolyogva. Tényleg mindenki a buliról beszél, olyan nagy esemény lesz, hogy senki sem fogja kihagyni. Talán még én sem, de még egyáltalán nem vagyok abban biztos, hogy elmegyek-e.

Meglepetten kerekednek el a szemeim, amikor egyszer csak elhív a buliba. Ő. Engem. Álmodom? Ez biztos valami szürreális álom, amiből nemsokára felébredek, vagy rosszra fordul… De nem. Továbbra is telnek a másodpercek, percek, és én még mindig lefagyva bámulok rá, megszólalni képtelenül. Az sem segít a dolgon, hogy a gyomrom és a szívem újra furán viselkedik, az előbbi több szaltót is végrehajt, a szívem pedig eszement hajszába kezd, pedig az isten szerelmére, csak rám mosolygott! Mi a franc van velem? Végül nagy nehezen ráveszem magam, hogy megszólaljak, és épp készülnék tiltakozni a dolog ellen… de a számon nem azok a szavak jönnek ki, amiket én szeretnék. Vagy éppen pont azok?
- Végül is… miért is ne? – És még koránt sincs vége…
- Komolyan meg szeretnél táncoltatni? Biztos, tudod, mire vállalkoztál? – Még mosolygok is. Úristen, ez már a vég.
- A bátyámnak szerintem már nem kell szólni, ő már rég tud róla. Ő gyakrabban jár bulikba, mint én. – Mondom tájékoztatásszerűen.
- És van egy olyan érzésem, hogy nem kell félnem tőled… úgyhogy… Örömmel megyek. – Nem ismerek magamra. Mégis milyen külső erő mondatja ezt velem?

» Party in the beach 2012!